Újabb légitársaság jelenik meg Ferihegyen
A német OLT Express október 16-tól Drezda és Budapest között indít járatot - értesült csütörtökön az Airportal.hu repülésszakmai portál.
A német OLT Express október 16-tól Drezda és Budapest között indít járatot - értesült csütörtökön az Airportal.hu repülésszakmai portál.
Összekoccant két repülőgép a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren hétfőn, senki nem sérült meg – értesült az Airportal.hu repülésszakmai oldal.
Négy, kokainnal teli kapszulát próbált a testében becsempészni Magyarországra egy nigériai férfi a Liszt Ferenc-repülőtéren - közölte a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) hétfőn.
A Horthy-érában kezdték építeni, de csak a személyi kultusz időszakában adták át a modernizmus egyik míves darabját, a Ferihegyi repülőtér minap bizonytalan időre bezárt ősterminálját.
Nagy szükség lenne ismét közvetlen légi összeköttetésre Budapest és Bangkok között, és el is indultak az erre irányuló tárgyalások - derült ki a Turizmus Panoráma Bulletin szerint azon a prezentáción, amelyet a Thai Airways légitársaság és a Thaiföldi Idegenforgalmi Hivatal tartott szombaton. Krit Kraichitti thai nagykövet szerint jó feltételeket kaptak egy járat elindítására.
Nem okozott fennakadást a forgalomban, hogy kedden előreláthatólag öt évre bezárt a Budapest Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér 1. terminálja - közölte a Budapest Airport. Szerdától már valamennyi légitársaság a 2. terminálról közlekedik.
Május 30-ától a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér 1-es termináljának bezárása miatt sem a 200E, sem a 900-as autóbuszok nem térnek be az 1-es terminálhoz - közölte a Budapesti Közlekedési Központ (BKK).
Kábítószerrel visszaélés miatt őrizetbe vette az ügyészség a Repülőtéri Rendőr Igazgatóság egyik munkatársát - értesült az MTI Hírcentrum.
Egy elhagyott poggyász miatt riasztották a rendőrséget a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér 2B termináljának indulási oldalán - jelentette a hvg.hu helyszínen tartózkodó munkatársa, aki szerint a bombakereső kutyával kiérkező rendőrök lezárták a check-in pultok egy részét is.
Keddre virradó éjjel leszállt a Liszt Ferenc repülőtéren a londoni paralimpiai csapat "aranygépe", amely a legnépesebb küldöttséget szállította haza.
Ötször annyi Unicum fogyott a budapesti repülőtér Heinemann Duty Free boltjaiban idén júliusban, mint egy évvel korábban, köszönhetően a cég promóciós kampányának.
Az Ural Airlines bejelentette, hogy 2012. október 3-án elindítja Jekatyerinburg-Budapest járatát, amely hetente egyszer, szerdánként fog közlekedni - írja az AIRportal.hu.
Készülnek a tervek a repülőtéri gyorsvasút megvalósítására, ám a 40 milliárd forint összegű olcsóbb változat is veszélybe kerülhet a Malév leállása, illetve a kisebb utasforgalom miatt - írja a Magyar Hírlap hétfői száma.
A harmadik fél vagy befektető által végzendő repülőtéri fejlesztéseket továbbra is gátolja a bürokrácia és a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium részéről tapasztalható teljes érdektelenség - mondta Jost Lammers, a Budapest Airport vezérigazgatója. Így ötvenmillió eurós fejlesztési tervek futnak zátonyra.
A „Good Day to Die Hard” című film forgatása miatt hétfőn hajnali 4 és 11 óra között részlegesen lezárják a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér érkezési szintjén a 2-es terminál előtti forgalmi sáv egy részét.
Kedvezően alakul a nyári utasforgalom a Budapest Airportnál – áll a Népszabadság csütörtöki cikkében.
Augusztus 1-jétől, szerdától sűrűbben közlekedteti a BKK a 200E jelzésű autóbuszokat Kőbánya Kispest metróállomás és a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér 2-es terminálja között. A járatok csúcsidőben 8, csúcsidőn kívül egész nap és hétvégéken 10 percenként követik majd egymást, így – a metróról átszállva – bármikor gyorsan és egyszerűen érhetők el az induló repülőjáratok.
A gyomrában próbált becsempészni egy nigériai férfi Magyarországra több mint fél kilogramm kokaint 50 kapszulában.
Kábítószerrel visszaélés miatt tettek feljelentést a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) munkatársai azzal a szlovák férfivel szemben, akinek csomagjában 70 darab marihuánamagot találtak a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren a napokban.
Átmeneti az az utaskiszolgálási technológia a Budapest Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren, amely alapján a Ryanair-járatok utasai gyalogosan közlekednek a termináltól a repülőgépig, illetve a betonon várakoznak felszállás előtt – derül ki a nemzeti fejlesztési miniszternek egy képviselői kérdésre adott írásos válaszából.